Categories
Cikk Instyle Magyarország Interjúk

Instyle Cikk

Ha azt hinnénk, hogy a színészek élete játék és mese, akkor nagyon tévedünk. Dakota Fanning most elárulta, hogy új szerepe kedvéért az egészségét is kockáztatta!

Dakota Fanning tavaly Budapesten forgatott. A színésznő szerpet kapott a The Alienist című sorozatban, ami alaposan próbára tette. A sorozat sztorija az 1890-es években játszódik, a színészgárda pedig korhű ruhákat viselt a forgatás alatt, köztük Dakota Fanning is, aki most az amerikai InStyle-nak elárulta, a viktoriánus korszak legalattomosabb veszélyének a fűzőt tartja. Dakota Fanning el is ájult a forgatások alatt a fűzőnek köszönhetően!

Ez az első forgatási napok egyikén esett meg vele, majd 7 hónap alatt Dakota hozzászokott a fűzőhöz, és most már azt mondja, a teste teljesen megváltozott:

Minden alkalommal meglep, hogy a fűző mennyire megváltoztat mindent: ahogy ülsz, jársz, mozogsz, lélegzel, hogy mennyit tudsz vagy nem tudsz enni – nyilatkozta a színésznő.

És Dakota határozottan megvan győződve arról, hogy alakja azóta megváltozott. Ebben nem is téved, ma már kutatások bizonyítják, hogy a viktoriánus korban egészen extrém deformációkhoz vezetett a nők csontozatában, és belső szerveik elhelyezkedésében a gyakori fűzőviselés.

Ennek ellenére tanulmányok sosem találtak kapcsolatot a fűzőviselés és a rövidebb élet között, bár az is tény, hogy azok a nők, akik nap mint nap fűzőt viseltek, magasabb életszínvonalon éltek. Szóval a fűző nem öl meg, de a belső szerveidet alaposan átrendezi – jól hangzik, nem?

Dakota egyébként csodás a sorozatban, mi azt mondjuk, megérte a sok szenvedést!

Forrás: Instyle Magyarország

Categories
Hello Apartment Interjúk Miu Miu Womens Tales

‘Hello Apartment’ rövidfilm

A Women's Tales (Női mesék) a Miu Miu divat márka által létrehozott folyamatos rövidfilm sorozat. Egy kikötésük van, mégpedig az, hogy Miu Miu ruhát kell a film szinészeinek viselniük, és igy az összes nõi rendezõnek szabad kezet adnak a filmek készítéséhez. A Miu Miu 2011 óta két filmet rendel be évente, amelyekben a nyári kollekció és a téli kollekció tűnik fel. 2012-től a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a Venice Days, avagy a Velencei napokon debütáltak a téli kollekciós filmek. A nyári kollekciós filmek pedig a New York-i Divathéten. Miu Miu a "kreatív partnere", vagyis a Velencei Napok szponzora. Eddig 16 film készült el.

Dakota rendezte a 15. filmet a "Hello Apartment" cimmel. A 16. pedig Haifaa Al-Mansour rendezte "The Wedding Singer's Daughter" cimmel. Idén mindkettejük filmje a Venice Days keretein belül debütált a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Ezért is láthattuk őket közösen megjelenni és interjút adni.

A "Hello Apartment"-ot Liz Hannah írta (aki Steven Spielberg "The Post" filmjénél is közreműkötött.  társiróként). Liz leírta a rövid ötletét: "Újraéled a múltadat, miközben a jelened is halad, egyazon térben" Dakota a történetről : "az első otthonom inspirálta, ahol még mindig élek. Ez egy szentély a tapasztalataimmal." Feltették neki azt a kérdést, hogy előreláthatólag mikor fogje elhagyni a jelenlegi helyét, amelyre ez a válasz érkezett: "Nehezen tudom elengedni. Mi történik ezekkel az emlékekkel?" Az első rendezőként megélt tapasztalatok után Dakota annyit mondott: "Meg kell kicsit ijesztenem magam." Hozzátette: "A Miu Miu olyan mintha családom lenne. Valódi öröm és nagyon jó élmény volt ez számomra."

A filmet a Miu Miu hivatalos oldalán tudjátok megtekinteni ide kattintva, vagy az alábbi videót megtekintve, amelyet beágyaztam a Miu Miu hivatalos youtube oldaláról.

A film leirása: Ava először lép be a Brooklyn-i padlásszobába. Üres. Frissen festett, de régi. A nap a nagy ablakokon át besütve a fa padlót megvilágitva felfedi a korábbi lakosok által hagyott jeleket. Ava leül. Most otthon van. Ez az otthona. Itt találkozik egy fiúval és beleszeret. Ez az a hely, ahol a bor megmarad egy parti után. Ez az, ahol egymással sikoltoznak, és úgy döntenek, hogy véget ér minden. A lakás tanúja lesz Ava személyes történelmének – örömének és szomorúságának, reményeinek és csalódásának – ez egy fajta univerzális tér, amelyben mindnyájan megtaláljuk önmagunkat a fellnőttkorban.

A továbbiakban videókat találtok amelyek a Velencei Filmfesztiválon készültek, valamint amelyet a Miu Miu készitett Dakotával és a film szereplőivel.