Érdekességek

– Teljes neve Hannah Dakota Fanning, mert édesapja Dakotának, édesanyja Hannah-nak akarta elnevezni. Húga, Elle is a második nevét használja. Őt is az apukája nevezi Elle-nek, az anyukája Mary-nek.
– 4 éves korában kihagyta az óvodát és egyenesen 1. osztályba ment.
– Kedvenc színe a rózsaszín.
– Szereti az olasz kaját.
– Kedvenc ruhadarabja a farmer.
– Kedvenc napja a kedd.
– Első szerepét egy Tide mosószerreklámban kapta, 5 évesen, amikor szüleivel hat hétre Los Angelesbe utaztak. Ezután fellendült a karrier és végleg letelepedtek L.A.-ban.
– 8 évesen ő volt a legfiatalabb színész, akit valaha is jelöltek Sceen Actors Guild Award-ra, a Nevem Sam-ben (I am Sam) nyújtott alakításáért. Amikor pedig -szintén ezért a szerepért- átvette a legjobb fiatal színész(nő)nek járó díjat, nem érte fel a pódiumot. Ezért Orlando Bloom felemelte, amíg elmondta hosszú köszönőbeszédét.
– Amikor szomorú jelenetet kellett játszania a Nevem Samben, elképzelte halottként az aranyhalát, Floundert.
– Szeret kötni, több kollégáját is megajándékozta már egy sállal.
– Mindenhova magával visz egy utónévkönyvet, mert nagyon szerti a neveket. Ha megkap egy szerepet, akkor is arra a legjobban kíváncsi, hogy kit fog játszani.
– Eddig Mexikóban, Új-Zélandon, Japánba, Angliában, Franciaországban és Ausztráliában járt.
– Ö és Elle is cserkészkedik.
– Nagyon szeret zongorázni, de tud hegedülni is.
– Babákat gyűjtött kiskorában.
– Franciául tanul, de A tűzben edzett férfi forgatásán spanyolul is.
– A Bújócskában barna parókában szerepelt.
– Van egy lova, Goldie, amit Kurt Russelltől kapott a Dreamer c. lovas film forgatása után, ahol Dakota nagyon beleszeretett a lovakba.
– Egész életében színésznőnek készült.
– Amerika legtehetségesebb és legtöbbet foglalkoztatott gyerekszínésze. Egy filmek bevételeit összevető számítás szerint ő Hollywood legsikeresebb színésze, mert az ő filmjei hoztak a legtöbbet a konyhára.
– Gyerekszinészként Ő volt Amerikában a “most powerful actress”, vagyis a “legtöbbet érő színésznő”. Minden producer álma volt, hogy szerződtesse a kicsi Dakotát a filmjébe, de a színészek is imádnak vele dolgozni. Denzel Washington például először nem is tudta volna beleszorítani az időbeosztásába A tűzben edzett férfit, de a felesége rábeszélte, mert megtudta, hogy Dakota is játszik a filmben. Nincsenek botrányai, káros szenvedélyei, és egyáltalán nincs elszállva magától. Mindig hangsúlyozza, hogy ő teljesen átlagos kislány, ha hazamegy, ugyanúgy babákkal és plüssállatokkal játszik, mint a kortársai. Még sütit is szokott árulni, amikor cserkészkedik.
– A Fanning név ír eredetű.
– A Dakota név jelentése: barát.
– Félig német származású.
– Egyik jó barátnője Daveigh Chase (Samara a Körből).
– 2005-ben a 9. legaranyosabb sztárgyereknek választották.
– Az első szava Momo volt. Így hívták a cicájukat!
– Szeret olvasni, imádja a Harry Potter könyveket. Az apukája éjfélig állt sorban a 6. könyvért, amikor megjelent. Sírt, amikor Dumbledore meghalt és már alig várja a folytatást. A Charlotte’s Web (Malac a pácban), a Lemony Snicket könyvek (A balszerencse áradás) és a Nancy Drew könyvek is a kedvencei közé tartoznak.
– Szereti a Black Eyed Peast, a Queent, a Beatlest.
– Nézte a tévében a Született feleségeket (Teri Hatcher belőle a kedvence), az American Idolt és a Dancing with Starst.
– Kedvenc filmejei: Álljon meg a nászmenet! (My Best Friend’s Wedding), Elfújta a szél (Gone with the Wind), Harry Potter filmek, Shrek 1-2, Hihetetlen család (The Incredibles) és az Acélmagnóliák (Steel Magnolias).
– Kedvenc színésznői: Julia Roberts, Cameron Diaz és Holly Hunter. Szeretne még dolgozni velük is: Jodie Foster, Johnny Depp, Morgan Freeman, Hilary Swank, Cate Blanchett, Judi Dench, Kate Winslet és Meryl Streep.
– Könnyen memorizálja a dolgokat.
– A legnehezebb dolog számára a forgatások után búcsút venni a többiektől.
– Sokat jár moziba a barátaival.
– Egyszer Dakota és Elle megpróbált vegetáriánus lenni, de nem jött össze a dolog, mert nem szeretik a zöldségeket.
– Dakota és Elle fél a villámlástól, dörgéstől.
– Egyszer szeretne rendező lenni, de egész életében akar színészkedni is.
– Ha nem Los Angelesben forgat, az anyukája mindig vele van, az apukája és Elle pedig sokszor meglátogatja.
– Amikor nagyon kicsi volt, járt balettozni.