Dreamer: Inspired by a True Story (2005)

Magyar cìm: Az álmodó
Megjelenés: 2005.
Szerep: Cale Crane
Kategória: sport, dráma

Ben Crane egy tapasztalt lóidomár, akinek karrierje lassan válságba kerül. Ugyan már hosszú évek óta a saját maga ura, most mégis kénytelen leszerződni a lótenyésztő Palmerhez, akinek a gazdagság és a siker – ahogyan az lenni szokott – a jólét mellett nem csekély arroganciát is hozott. Mialatt Ben szépen lassan megtanulja befogni a száját a főnök környezetében, egyik kedvenc lova, Sonador lábát töri egy fontos lóversenyen. Palmer ragaszkodik ahhoz, hogy a lovat azon nyomban le kell lőni, ám Bennek nincsen szíve végezni az állattal, különösen mert kislánya, Cale is nagyon ragaszkodik a lóhoz. Ben és Palmer kemény vitába bonyolódnak, melynek végén a lótenyésztő kirúgja Bent az állásából, de azért megengedi neki, hogy Sonador-t magával vigye. Benre nehéz idők várnak, amíg sikerül meggyőznie maga körül mindenkit, hogy a sérült lónak igenis van esélye a visszatérésre. Különösen saját apja, Pop ígérkezik nehéz diónak, akivel pedig többnyire megegyezik a felfogásuk a lovak idomításáról. Ám Cale szereti a lovat, és Ben is hisz benne, hogy Sonador gondos törődéssel képes lesz visszatérni a versenypályára, így két lovászával, Balon-nal és Manolin-nal nekikezd a kanca meggyógyításának.

Online