Taken (2002)

Magyar cìm: Harmadik típusú emberrablások
Megjelenés: 2002.
Szerep: Allie Keys
Kategória: sci-fi, dráma

Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című 1977-es filmje klasszikusnak számít a filmtörténelemben, a sci-fi műfaján belül pedig egyfajta mérföldkőként is tekinthetünk rá. A rajongóknak jó pár évet kellett arra várniuk, hogy Spielberg újra egy, az ufós témakörbe tartozó történetet vegyen elő, a várakozás gyümölcse pedig 2002-ben érett be, amikor producerként működött közre a Taken című minisorozatban. A Taken azonban több, mint egy egyszerű sci-fi-széria, amelynek történései csak és kizárólag a földönkívüliek tevékenységére korlátozódnának. A tíz, egyenként nagyjából másfél órás epizód ugyanis ugyanolyan mértékben tekinthető korrajznak, drámának, mint sci-finek. Különleges módon a kezdő és a befejező rész között mintegy ötven év telik el, néhány epizód között pedig olykor egy évtizednyi ugrás is bekövetkezik. A cselekmény alapjait a legendás Roswell-incidens és a szintén nagy vitákat kiváltó ún. elrablásos történetek adták. A sztori középpontjában három család áll, akiket az sorozat kezdetén csupán egy dolog köt össze: mindannyian érintettek valamilyen módon az emberiség és egy földönkívüli faj kapcsolatában. A Crawford család tagjai részt vesznek a Roswell-katasztrófa nyomainak eltüntetésében, valamint az idegen életre utaló bizonyítékok eltitkolásában. A Key család tagjai elrablások elszenvedő alanyai, Clarkék pedig annak idején a Roswellnél lezuhant UFO egy túlélőjét rejtegették. A cselekmény természetesen több szálon fut, a fő sztorivonal mellett pedig betekintést nyerhetünk a családokon belül alakuló egyéni emberi drámákba, sorsfordító momentumokba.

Online

Epizódok

1×01 – Túl az égen

A II. világháborúban Russell Keys kapitány, az amerikai légierő vadászpilótája egy Franciaország feletti bevetés során furcsa színes fényfelhőt tapasztal, mely szinte magába szippantja a gépét. Mint később kiderül, ez a jelenség menti meg őt a biztos haláltól. Ezután szinte semmire nem emlékszik, majd évek múltán szörnyű rémálmok és látomások kezdik gyötörni.

1×02 – Jacob és Jesse

Csaknem tíz év telt el az 1947-es roswell-i ufóbaleset óta. A kíváncsiság elcsendesedett, az emberek élik tovább életüket. Csak a Nevadai Légibázisra érkező számtalan bejelentés tanúskodik arról, hogy az idegenek rendszeresen látogatják a bolygót. Owen Crawford rendíthetetlen erővel kutatja tovább a zsákmányul ejtett űrhajó titkát. Új segítséget kap maga mellé: Kreutz-ot, a fizikust. Kreutz megfejti a titkot, amit tíz éve senkinek sem sikerült megtudni: az űrhajó az utasai pszichikus energiájával működött. Azzal az energiával, amivel a földi elméken is uralkodni tudnak. Crawford-nak közben a tudomására jut, hogy él a texasi Lubbock-ban egy kisfiú, Jacob, aki furcsa hatással van az emberekre, és furcsa dolgokat produkál. Tudja, hogy a szökött földönkívüli ebben a földi városban járt utoljára, ezért haladéktalanul odautazik, és csellel próbálja meg hatalmába keríteni a fiút. A hajdani vadászpilótát, Russell-t továbbra is rendszeresen magukkal viszik a földönkívüliek, és szörnyű kísérleteket végeznek rajta. Egyik alkalommal megrettenve veszi észre, hogy fia, Jesse, a szomszéd műtőasztalon fekszik. Mihelyt visszatér a földre, elindul, hogy megmentse Jesse-t.

1×03 – Nagy remények

Jacob-ot testvérei – a megrendezett halála után – egy montana-i iskolába menekítik Crawford, és a kormány elől. Nem tudják, hogy ki az igazi ellenség, de azt igen, hogy senkinek sem szabad tudni a fiú létezéséről. Jacob továbbra is felhasználja különleges, pszichés energiáját, bár egy emberi alakban megjelenő földönkívüli figyelmezteti, hogy ne tegye, mert megőrülhet. Owen emberei azonban ide is a fiú után jönnek, így Jacob-nak megint menekülnie kell. Fogyatkozó pszichés energiáját arra használja, hogy megakadályozza Marty-t és Howard-ot a leleplezésben, de ez az utolsó erőfeszítés végképp kimeríti minden erejét. Többé nem képes “csodát” tenni.

1×04 – Nehéz döntések

Owen Crawford bűneiről lehull a lepel, amikor titkos kormányküldetésben fiai az ellenkező oldalra állnak. Sam Crawford Alaszkában nyomoz, és újabb felfedezést tesz a földönkívüliekről, de az új információ veszélyes következményeket is jelent. Ezalatt Jesse Keys drogfüggőként tér haza Vietnámból.

1×05 – Örökség

Crawford halála után Marty elárulja Eric-nek, hogy az anyját az apja ölte meg. Eric, a tudomására jutott tények alapján eltávolíttatja Marty-t az ufókutató projekt éléről, és a kormányt is megzsarolva maga veszi át apja helyét. Jacob Clarke hosszú évek után hazatér az édesanyjához, és testvéreihez. Bátyja, Tom, aki évek óta küzd azért, hogy a kormány ismerje el, hogy az ufójelenségek titkos katonai kísérletek, tőle tudja meg, hogy Jacob azért különleges, mert ő is földönkívüli. Tom ettől a perctől kezdve az ufók létét igyekszik bizonyítani. Ez feltűnik Eric-nek, aki azonnal Dallasba utazik, hogy megismerje Jacob-ot. Eközben Jesse Keys mentősofőrként dolgozik, családot alapít, és igyekszik elfelejteni a múltat. Egészen addig, amíg egy baleset helyszínelése után észre nem veszi, hogy órák estek ki az életéből. Orvoshoz megy, hogy megszabaduljon a daganattól. Eric Crawford azonban, aki már évek óta keresi, így tudomást szerez a hollétéről és el akarja őt fogatni.

1×06 – Charlie és Lisa

A légierő ufó-kutatólaboratóriumának Maine-be szállítása közben nem csak a tiltakozó aktivisták zavarják meg a konvoj útját. Mindenki szeme láttára megjelenik egy repülő csészealj, és magával viszi a helikopterek által kísért, egykor lezuhant űrjárművet, és a benne talált halott űrlényeket tartalmazó ládákat is. Eric Crawford és munkatársa, Wakeman, így mindent elvesztenek, amivel bizonyíthatnák a földönkívüliek létezését. Évek múlva, Bush elnök beiktatása előtt keresi meg őket a Hadügyminisztérium, és ad újabb megbízást a további kutatásra, miután a NASA egy űrhajóját támadás éri az űrben. Wakeman beleveti magát a munkába, Crawford viszont tovább kutat Jacob Clarke után. Jacob, a földönkívüli leszármazottja azonban halott. Lánya csak Tom bácsikája elbeszéléséből tudja meg, hogy ő is rendkívüli képességekkel rendelkezik. Mivel Eric Crawford a nyomára bukkan, a lánynak menekülnie kell, de az idegenek vigyáznak rá. Jesse Keys is meghal, szintén fiatalon. Charlie az, aki “továbbviszi az örökséget”. Charlie és Lisa egy földönkívüli űrhajó fedélzetén találkozik először egymással.

1×07 – Isteni egyenlet

Charlie, még kilenc évvel az utolsó elrablása után is olyan embereket keres, akik szintén átélték mindazt, amit ő. Egy terápiás csoportban találkozik Lisa-val, aki rögtön ismerős lesz neki, majd hipnózis alatt kiderül, hogy Lisa kislánya, Allie, az idegen űrhajón fogant, közös gyermekük. Mary és Wakeman, Eric-et kizárva dolgozik a programon. Folyamatosan figyelik a cseperedő Allie-t, és kifejlesztenek egy módszert, amivel leblokkolhatják a kislány agya által leadott jeleket. Így Allie “láthatatlanná” válik a földönkívüliek számára. Az elfogására tett kísérlet azonban az első lépésben kudarccal zárul: Allie kibontakoztatja rendkívüli képességeit, és megszökik. A terápiás csoport egyik találkozója pedig túszdrámába torkollik. Mary és Wakeman az FBI segítségével ki akarja használni az alkalmat, hogy elfogja a kislányt. Mivel azonban nem maradhat tanú, aki bármit is tud Allie származásáról és képességeiről, az egész csoportot ki akarják végezni.

1×08 – Zuhanó tányér

A hadsereg átveszi Allie-t, a földönkívüli kislányt a program vezetőitől, Mary-től és Wakeman-től. Beers tábornok ezzel minden lehetőséget elvesz Mary-től, aki az életét tette fel arra, hogy nagyapja munkáját befejezze, Wakeman-t viszont magukkal viszi. Szándéka az, hogy a sivatagban felállított, szigorúan titkos kísérleti telepen Allie segítségével földre kényszerítse a kislány segítségére érkező földönkívüli űrhajót. Allie szülei, Charlie és Lisa sem tétlenkednek. Lisa hipnózisban telepatikus kapcsolatba lép a lányával, és végül sikerül fényt deríteniük a kislány hollétére. Egy helyi vadász segítségével találják meg a farmot, ahol a kormány a kísérleti telepet berendezte. Mary sem hagyja annyiban veszteségét. Mihelyt a kislány fejéről leveszik a jeladót blokkoló sisakot, azonnal a helyszínre siet, és csellel bejut Allie-hez. Allie érzi, hogy milyen nagy nyomás nehezedik rá. Lassan rájön, hogy mit várnak tőle a felnőttek…

1×09 – John

A földbe csapódott űrhajó elnyeli Mary-t és a felderítésre küldött katonákat. Különös és ijesztő élmények érik őket a fedélzeten, melyek emlékeiket, félelmeiket elevenítik fel előttük. Allie agytevékenysége hihetetlen csúcsokat ér el, valójában senki sem tudja, hogy mi történik. Az űrhajó azonban egyik pillanatról a másikra életre kel, és eltűnik a fekete égen, magával ragadva Allie-t és a házat. A katonák időközben elfogják a helyszínre érkező Charlie-t és Lisa-t. A tábornok csalódottan ad parancsot a távozásra. Az idegenek által hátrahagyott Mary azonban furcsa következtetésre jut, és ráveszi őrzőit, hogy forduljanak vissza. Nem csalódik… a ház ott áll, ahol azelőtt, mintha mi sem történt volna. Beigazolódik sejtése, miszerint az egész színjátékot Allie rendezte meg számukra, és az események csupán a fejükben játszódtak le. Vagyis nem voltak idegenek, és nem rabolták el Allie-t. A zűrzavarban Allie-nek és szüleinek sikerül megszökni. A hadsereg azonban azonnal kerestetni kezdi őket, és pénzjutalmat ígér a megtalálónak. Néhány suhanc a nagy pénz reményében felkutatja a családot, ám mielőtt megtörténne a baj, felbukkan John, Allie földönkívüli dédapja.

1×10 – Úton

Allie és szülei a sebesült John-nal menekülnek tovább a katonák, és a kormány elől. Felveszik a kapcsolatot Tom-mal, Lisa nagybátyjával, aki megígéri, hogy hamis papírok segítségével kijuttatja a családot az országból. Wakeman, korábbi állításával ellentétben képes Allie jeleit fogni, így tisztában van a lány hollétével. Az üldözőktől elszakadva erednek Allie nyomába. A család a régi, lubbocki házban húzza meg magát az iratok elkészültéig. John megmutatja Allie-nek, hogyan kell kikapcsolni a fejében lévő adót, így mind a kormány, mind a földönkívüliek elől elbújhatnak. Allie saját belátására bízza, hogy velük megy-e, vagy a Földön marad. John-nak ezután vissza kell térnie az övéihez. Wakeman, aki kideríti, hol bújt el a család, figyelmeztetni akarja a menekülőket a veszélyre, de Mary megöli. Lisa, Charlie és Tom rádión keresztül kéri az emberek védelmét, azokét, akiket folyamatosan elrabolnak. Hatalmas tömeg gyűlik össze a ház körül, nem sokkal később a katonák is megérkeznek. A feszültség egyre elviselhetetlenebb, és Allie, hogy megakadályozza a vérengzést, döntő lépésre szánja el magát…